A nyelvismerethez tartozik az is, hogy a tolmács megérti a különböző akcentusokat, a jellemző nyelvi dialektusokat, a kevésbé tagolt, halk beszédet, vagy világnyelvek esetén a nem anyanyelvű beszélőt. Ez különösen az angol nyelv esetében fontos, de a francia, a német és az orosz tolmácsok is gyakran találkozhatnak nem anyanyelvükön beszélő előadókkal, tárgyalópartnerekkel.

A tolmács hangérzékelésének német magyar tolmács budapest az idegen nyelven ugyanolyan jónak kell lennie, mint anyanyelvén. Ezt külön fejleszteni, edzeni kell, hiszen minden idegen nyelvet többé-kevésbé jól beszélő tudja, milyen nehéz megérteni idegen nyelven a távoli suttogást, a halk rádiót vagy televíziót, a dalok szövegét stb. német tolmácsolás ár Ft Érdekes módon ezt sokszor nem is nyelvtudásunk hiányosságával magyarázzuk, nem azt mondjuk, nem értjük a szöveget, hanem, hogy nem halljuk, holott anyanyelvünkön ugyanazzal a hangerővel minden azonnal érthető lesz. Képszerű hasonlattal élve, a tolmácsnak úgy kell gyorsan és könnyedén megértenie minden hallott szöveget, mintha valamilyen hanyag, elnagyolt vagy éppen túl apró betűs kézírást kellene folyamatosan, gondolkodás, „bogarászás” nélkül felolvasnia.

Fontos része a tolmács nyelvtudásának a gyors, flott kódváltás. Sok kétnyelvű beszélő nem képes erre, nem tudja zökkenőmentesen váltogatni az általa beszélt nyelveket, illetve, ha a váltás túl hirtelen, minden átmenet nélkül történik, nyelvhasználata, kiejtése a másik nyelven idegenszerű marad, kifejezésmódja nem olyan gördülékeny, mint egyébként. A tolmács ezt nem engedheti meg magának, neki a nyelvek váltása a lételeme. Hangképző szerveit és agyát egyik pillanatról a másikra kell átállítania az egyik nyelvi rendszerről a másikra. Rugalmas artikulációs bázisra van szüksége.

A tolmács tudása és műveltsége

A nyelvtudással szorosan összefügg az általános műveltség, az általános és az országismereti tudás is. Mi fontos mindebből a jó tolmács számára? Sokszor hallható manapság, hogy valaki nem is azért vitte sokra, mert nagy tudású, hanem mert mindig jól informált. A kettő között tényleg nagy a különbség, azonban a tolmács számára mind a tudás, mind pedig a „jól informáltság” elengedhetetlen.

A tolmácsnak nagyon széles körű általános műveltségre van szüksége ahhoz, hogy hamar el tudjon igazodni a különböző tolmácsolási helyzetekben, és meg tudja találni azokat a pontokat, amelyek munkája szempontjából meghatározóak. Az ideális tolmács tulajdonképpen két lábon járó lexikon és enciklopédia lenne, amelyet folyamatosan bővítenék a legújabb ismeretekkel és felismerésekkel. Ez természetesen lehetetlen, de megfelelően nyitott, érdeklődő személyiség esetén a tudásanyag folyamatosan bővíthető és gazdagítható.

A tolmácsolás során bármikor kialakulhatnak váratlan helyzetek, felmerülhetnek olyan kérdések, amelyek nem is tartoznak szorosan az adott szakterülethez, amelyből a tolmács felkészült, mégis meghatározó jelentőségük van a kommunikáció sikere szempontjából. Semmi rendkívüli nincs abban, ha politikusok műszaki kérdésekről is szót váltanak (gondoljunk csak az atomerőművekkel kapcsolatos vitákra), vagy ha orvosok bonyolódnak gazdasági vitákba, pl. a társadalombiztosítással vagy a gyógyszerárakkal kapcsolatban. A tolmácsnak minden ilyen helyzetre fel kell készülnie, nem lepődhet meg, ha valami szokatlan, váratlan, a kommunikációs helyzetbe nem pontosan illeszkedő dolog történik.

A tolmácsnak kicsit olyannak kell lennie, mint az újságírónak, a diplomatának vagy a politikusnak, mindig minden helyzetben mindenről kell tudnia mondani valamit, mindenhez hozzá kell tudni szólnia. Nem azért, mert fontos a véleménye a tolmácsolás során, hiszen azt nem fogják tőle megkérdezni, hanem mert csak így lesz képes a hallottakat a másik nyelven visszaadni. Minél szélesebb körűek az ismeretei, minél jobban tájékozott, annál kevésbé kényszerül rövid távú memóriájára hagyatkozni, amelynek a tárolási kapacitása véges. A számára ismert információkat, ismereteket le tudja hívni hosszú távú emlékezetéből, és figyelmét teljes mértékben az új információkra, illetve a mondanivaló üzenetére, lényegére összpontosíthatja.

Sok esetben előfordul, elsősorban kísérő és konszekutív tolmácsolás során, hogy a partnerek a tolmácstól kérdeznek valamit, vagy háttérismeretük kiegészítésére vonatkozóan, vagy az országgal kapcsolatosan. Természetesen a tolmács nem tudhat mindent, az azonban már feltűnő, ha egyetlen kérdésre sem tud választ adni. A kérdések a legkülönbözőbbek lehetnek, vonatkozhatnak például a másik tárgyalópartnerre a beszélgetés megkezdése előtt. Sokszor kérdezik a tolmácstól, nem tudja-e véletlenül, hány éves a partner, járt-e már korábban is Magyarországon, mi a pontos címe, rangja, keresztneve. Előfordul, hogy a tolmácsnak kell háttér-információt szolgáltatnia arról, mennyi pl. Magyarországon az átlagkereset vagy a bruttó nemzeti össztermék, mennyibe kerül egy köbméter gáz, milyen hosszú körülbelül a magyar—román határszakasz, hány határátkelőhely van a nyugati határon Ausztria felé, hányas úton jutok le Debrecenbe, hány fizetett ünnepnap van jelenleg az országban stb. A tolmácsnak tehát mindezekre fel kell készülnie, részben minden rendelkezésre álló információ megszerzésével, részben pedig folyamatos újságolvasással, tájékozódással, az általános műveltség, tudásanyag folyamatos bővítésével.

Fontos a tolmács számára, hogy ismerje a társadalom, a gazdaság, a jogrendszer felépítését, az intézményrendszerek, a nagyobb nemzetközi szervezetek, a médiumok, a kulturális intézmények, az iskolarendszer, az egészségügyi, a szociális rendszer főbb elemeit és működését. Legyen tisztában főbb vonalakban az egyes nyelvországok földrajzával, történelmével, közigazgatási rendszerével, főbb nevezetességeivel, múzeumaival. Ezeket az ismereteket úgy is bővíteni tudja, ha minden tolmácsolás után feldolgozza a hallottakat, jegyzeteket készít a legfontosabb új ismeretekről. Egy esetleges következő hasonló megbízásnál mindez nagyban megkönnyítheti a „bevetésre” való felkészülést.

1.1 Welches Wissen benötigt ein Dohnetscher?

Als Experten für Kommunikation und Verständigung erbringt ein Dolmetscher zwei Hauptleistungen: a) ungarisch dolmetscher 9. bezirk eine Verstehensleistung, gestützt auf spezifische Sprach- und Kulturkompetenz sowie Allgemeinbildung, Hintergrund- und Sachwissen, und b) eine sprecherische Kommunikationsleistung, zusätzlich gestützt auf Redekompetenz und ggf. rasch aktivierbaren Fachwortschatz. synchrondolmetscher ungarisch preis eur

(Mack 2002:115)

Bevor der Dolmetscher also mit der Übertragung des Sinns einer Texteinheit in den Zielkontext und mit der Produktion des Zieltextes beginnen kann, muss er die Äußerung des Redners verstehen, und um zu verstehen, muss er auf bereits vorhandenes Wissen zurückgreifen. Versucht man nun aber dieses Wissen zu definieren oder die verschiedenen Wissensarten, wie Sprach-, Kultur- oder Allgemeinwissen, zu unterscheiden, stellt dies, wie das folgende Beispiel zeigt, eine große Herausforderung dar:

Aus Erwartungen formt sich eine Vorstellung, deutsch ungarisch dolmetscher budapest ein Bild, und auch dies ist Gegenstand der vorliegenden Untersuchung. Welche translatorischen Verhal-tensnormen vertritt der Dolmetscher, welches Rollenverständnis liegt ihnen

442         Peuckcrt 2010:243. Der Begriff Erwartungen bezeichnet die gedankliche Vorwegnahme und gleichzeitige Vergegenwärtigung eines kommenden Hreignisses. Hrwartungen können sich auf das eigene Verhalten, das Verhalten anderer Menschen sowie auf Ausschnitte der Wirklichkeit bezie-hen. Vgl. Allgemeines Gcbärdenlexikon des Instituts Cur Deutsche Gebärdensprache und Kommunikation deutsch ungarisch konferenzdolmetschen Gehörloser der Universität Hamburg.

443         Vgl. Prcyer 2012:55. Auch der Berufsverband AIIC zieht in seinem »Practica! guide for professio- 

zugrunde (Selbstbild) und wie sehen ihn die übrigen Beteiligten der Kommu-nikationssituation (Fremdbild)? Verfügt er über einen Ermessensspielraum und inwieweit kann bzw. will er ihn ausnutzen? Im vorliegenden Fall ist diese Frage von besonderer Brisanz, denn das Spezifikum der Autoren der hier untersuchten Memoiren bestand darin, dass sie zwar eine vermeintlich neutrale Funktion innehatten und keine Verantwortung für politische Entscheidungen tragen mussten, sich andererseits aber durch ihre Nähe zu den Mächtigen der Welt in einem Spannungsfeld bewegten, in dem ihnen durchaus (Sprach-) Macht zukam.

Sowohl aus der Innen- (Eigen-) als auch aus der Außen- (Fremd-) Perspektive sind je nach Situation unterschiedliche Ansätze denkbar. Mack nennt beispielhaft für das Rollenrepertoire das Konzept des alter ego des Red-ners, der loyal die Interessen der Senderseite vertritt, bzw. des true Interpreter, „der den Erfordernissen von Sender und Hörer gleichermaßen gerecht werden solP, verweist aber auch auf Modelle wie ghost und Intruder als eine Beschrei-bung für diskretes, zurückhaltendes Verhalten des Dolmetschers vs. selbstbe-wusstes Auftreten als gleichberechtigter Kommunikationspartner445. Zwi-schenberger beleuchtet die Frage aus der Sicht von Konferenzdolmetschern, die sie um ihre Einschätzung der beim Dolmetschen anzuwendenden Normen bat. Besonders hohe Zustimmung erhielt die als „translatorische Supernorm" bezeichnete Aussage, „wonach der/die Dolmetscherin den dem Original inhä-renten Sinn verlustfrei und auf passive (!) Art und Weise zu kanalisieren hat"446. Zwischenberger weist jedoch einschränkend darauf hin, dass sich sozi- odemographische Variablen wie Alter, Berufserfahrung und Geschlecht auf die Höhe des Zustimmungsgrades zu normenkonformem bzw. nicht-normenkonformem Verhalten auswirken können. So werden Dolmetscher offensichtlich im Laufe ihrer Berufslaufbahn immer „mutiger" und sind dann eher bereit zu intervenieren bzw. den Redner zu korrigieren als beispielsweise Berufsanfänger; Dolmetscherinnen wiederum zeigen einen höheren Grad an Loyalität gegenüber dem Redner bzw. dem Ausgangstext als ihre männlichen Kollegen.447 Unter Loyalität versteht Nord die „Verantwortung [des Translators, der im interkulturellen Interaktionsprozess in der Regel als einziger mit beiden Kulturen vertraut ist] gegenüber allen anderen Beteiligten (sowie gegenüber sich selbst)“ und beschreibt sie als „Ethik der Konfliktprävention, des Vertrauens, der Professionalität und der Wahrhaftigkeit“448 Diese Aussagen beziehen sich zwar auf das funktionale Übersetzen, lassen sich aber auf das Dolmetschen übertragen; Prunc erweitert den Gedanken im Rahmen seiner Translationsethik in Richtung einer multidirektionalen Konzeption von Loyalitätsbeziehungen, der zufolge neben den „Translatorlnnen [...] auch die übrigen Handlungspartnerinnen für das Gelingen einer translatorischen Handlung in die Pflicht genommen werden“ und die zudem „die Loyalität der Translatorlnnen zum Berufsstand und zu sich selbst“ umfasst449. Er plädiert entschieden gegen die eine Objektivitätsnorm, die den Dolmetscher gleichsam zum neutralen Vermittler der Botschaft des Ausgangstextes degradiert450, und befürwortet statt dessen einen Normenpluralismus innerhalb der jeweils gegebenen Wertehierarchien, der ausreichend Raum für frei getroffene, verantwortbare translatorische Entscheidungen lässt. Angesichts der Tatsache, dass Translationssituationen generell konfliktbelastete Räume darstellen, verlangen solche ethisch motivierten Entscheidungen, die im Fall von Interessenskonflikten eine klare Positionierung zugunsten des einen oder des anderen Interaktionspartners bedeuten können, allerdings vom Dolmetscher ein hohes Maß an Kompetenz. Zugleich bergen sie eine gewisse Brisanz, denn Dolmetscher sind „aufgrund der physischen Präsenz der Kommunikationspartner stärker als Übersetzer Teil der Machtspiele, die mit ihnen, über ihre Köpfe hinweg oder mit ihrer Hilfe bei der Konstruktion von sozialem Sinn gespielt werden“451.

BACK